Ziegler Éva

(A „Ki kicsoda a magyar gazdasági életben” 2005-ös kiadásában megjelent életrajz nyomán)

Villamosmérnök, szervező szakmérnök, diplomás banktanácsadó. Házas, férje Szecsei Ferenc, leánya Szecsei Virág Magdolna (1977).

A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Villamosmérnöki Karának Műszer- és Irányítástechnikai Szakán végez 1976-ban.

1976-78-ban A MALÉV Számítástechnikai Osztályán dolgozik szervező mérnökként. 1979-80-ban szintén szervező mérnökként a Vízgazdálkodási Intézet Egységes Vízügyi Információrendszer kidolgozásának témavezetője.

1980 őszétől az egyik elsőként nyitó magyarországi külképviseleten, a Dow Chemical Representation Office irodájában kezdetben titkárként és belső üzletkötőként dolgozik, majd kibővített munkakörben a pénzügyi, szállítmányozási felelős feladatait is ellátja 1988 őszéig.

Eközben 1981-ben a BME Gazdaságmérnöki Tanszékének és a Közgazdasági Egyetem oktatóinak közös szakmérnöki képzésében megszerzi a szervező-szakmérnöki másoddiplomát.

1988-ban a német Karl Schmidt Silospedition Gmbh felkéri magyarországi képviseletének megalapítására és vezetésére. Majd a Chemolimpex-szel közösen alapított, igen sikeres rajtot vevő Intersilo Kft. igazgatója 1992-ig.

1992-ben meghívást nyer az akkor még kezdeti szakaszát élő privatizációhoz, az ÁVÜ vagyongazdálkodási és informatikai igazgatójaként. További feladata 1993-ban az ÁVÜ-ben a privatizációt követő időszak szerződéskövetését szolgáló kft. megalapítása, amelyre azonban a széleskörű előkészítés ellenére különféle politikai okok miatt akkor mégsem kerül sor.

Ezért 1993-ban megválik a feladattól, valamint az ÁVÜ-től, és az osztrák Creditanstalt Bank lízingcégének magyarországi képviseletének kialakításában dolgozik tovább képviseletvezetőként. Majdnem öt évig vezeti a képviseletet, amely főleg cross-border lízinget és ingatlanlízinget nyújt magyarországi ügyfeleinek.

Részt vállal a Magyar Lízingszövetség munkájában is, előadásokat tart magyarországi és külföldi konferenciákon. 1998 januárjától a Deutsche Bank csoporthoz tartozó DB Leasing Kft. (később: DFS Magyarország Kft., majd Franfinance Magyarország Kft.) igazgatója. Ezzel párhuzamosan 1999-től a DFS Leasing Hungary Rt. (később: Franfinance Leasing Hungary Rt.) elnöke.

2000-ben megvédi harmadik, bankár diplomáját.

2001-ben megjelenik a „Lízingről mindenkinek” című szakkönyve. 2002-ben megjelenik a Dr. Soós János által szerkesztett „Ingatlangazdaságtan” című összefoglaló kézikönyv és tankönyv, amelyben társszerzőként működik közre.

2002-ben coaching végzettséget szerez. 2002-től a BME Információ és Tudásmenedzsment Tanszékén posztgraduális képzés keretében oktatja a „Lízing” szaktárgyat.

2003-ban megalapítja saját cégét, a Ziegler Consulting Kft-t. Rendszerelmélettel, informatikai, pénzügyi kutatással és ezek üzleti vonzataival foglalkozik. Vállalkozások kapcsolatainak katalizátoraként működik, azok pénzügyeiben, tervezésében, cég- és feladatstruktúrálásában, válságkezelésében nyújt segítséget és végez többszintű közvetítői/intermediátori munkát.

Szakképzettség

1976Budapesti Műszaki Egyetem, Villamosmérnöki Kar, szervező mérnöki diploma
1981Posztgraduális szervező szakmérnöki másoddiploma, műszaki és gazdasági rendszerszervezés
1980-88Különböző pénzügyi és kereskedelmi témájú nemzetközi tanfolyamok a Dow Chemical Company szervezésében
1995-96További nemzetközi tanfolyamok a Karl Schmidt GmbH. keretében (vám, szállítmányozás)
1995-96Mérleganalízis, eszköz lízing, ingatlanlízing tanfolyamok a CA-Leasing Akadémián Bécsben
2000Nemzetközi Bankárképző - felsőfokú Banktanácsadói diploma
2001CEGOS - coaching oklevél
2002Trend Hungary - faktoring tanfolyam, adatvédelmi tanfolyam
2002Dun and Bradstreet - kockázat- és hitelminősítési szeminárium
2003Volán Humán és Oktatási RT. - EU pályázatok készítése (konferencia)

Konferenciák, fontosabb előadások

1979Első Országos Rendszerelméleti Konferencia, Sopron - plenáris előadás az Egységes Vízügyi Információs Rendszer rendszerelméleti alapjairól
1993Német tartományi gazdasági minisztériumok és kereskedelmi kamarák szervezésében - előadások Németországban a magyarországi privatizációról
1998Discop'98 Nemzetközi Konferencia, Budapest - workshop előadás a lízingfinanszírozás lehetőségeiről
1998A Deutsche Bank USA-beli finanszírozó leánycége, a DFS, és az európai GEFA együttműködési lehetőségeinek feltérképezésére összehívott zártkörű nemzetközi konferencia, Düsseldorf - plenáris előadás a magyarországi lízing helyzetéről
1999„Leasing in Central and Eastern Europe” Nemzetközi Konferencia (a Leaseurope Nemzetközi Lízinszövetség támogatásával), Prága - plenáris előadás a lízing elméleti alapjairól és a magyarországi helyzetről
2001„Lízing Szakmai Napok” (a Simpletech által szervezett, a magyarországi Lízingszövetség támogatásával összehívott első országos szakmai konferencia), Balatonöszöd - bevezető plenáris előadás: „A lízing típusai. Múlt, jelen és jövő.”
2002-07Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Információ és Tudásmenedzsment Tanszék - a „Lízing” tantárgy oktatása posztgraduális képzés keretében

A 2007-óta megtartott előadások részeletesen itt találhatók.

Ablak bezárása